kiabálós zenemuszika

The Monsters – Burn In Flames

a búcsúzás nagyvonalúsága.

Január harmadik hete elég érzelem-gazdagra sikerült. Na jó, igazából nagyon megrázó volt.
A munkahelyemen felsőbb utasításra kirúgták az ott dolgozók egyhatodát, több, mint 50 embert.
Nincs kedvem kitérni itt a részletekre, arról egész értekezést lehetne írni… a pattanásig feszülő csendtől az irodák folyosóján, a kétségbeesett pillantásokról, és  szemekben rezgő könnyekről, a visszafojtott lélegzetekről és a felszakadó sóhajtásokról,…(a dolog  embertelenségéről).

A nap végén jó sokan beültünk a szokásos helyre, próbáltuk alkoholban feloldani a feszültséget.
Nem sikerült. Nem is sikerülhetett igazán. Rém furcsa nap volt. Szar nap volt. (Hogy klasszikustól idézzek – Khalid -: “Elveszteni egyensúly. (…) lenni szar nap…én hagyni itt ez buzi ország.”  ez lenne a jó ötlet…)

Amikor egy másik fiatal kolléganőm és én megöleltem az egyik elküldött több(kis)gyerekes családapát, ő tettetett felháborodással, vigyorogva azt kérdezte, hogy ahhoz, hogy őt nők ölelgessék az kellett, hogy kirúgják, és hogy ha ezt tudta volna…! Ez elsőre megmosolyogtató. Másodszorra nézve azt hiszem elgondolkodtató…

Kicsit ez jutott az ilyen fajta ‘energiabefektetésről’ eszembe:

“A virágüzletben sokáig válogattam, s végül egy szál rózsát vettem, mert ez a legelegánsab s a legolcsóbb. Amíg a növényt csomagolták, ezt mondtam:

- Maga a szerelemből és a halálból él; mint a regényírók. Árulja el, melyik a jobb üzlet?
A virágárusnő harmatot permetezett a rózsára, s nagyon finoman felelte:
- Napjainkban a halál. Uraságod is egy szál rózsát visz az élőknek. Ha meghalt volna a hölgy, legalább tíz dáliát küldene neki.”

(Márai Sándor – Négy évszak – Március – Szerelem és halál)

Hogy ez miért van? Mármint miért van hogy búcsúzáskor az ember hajlamosabb érzelmesebb, érzelmileg nagylelkűbb lenni…? És nem csak ilyen drámai-búcsúzkodós helyzetben, ami mindenkiből előhozza a szánakozást, hanem hétköznapi találkozásokkor is.  Olyan kicsit ez, mintha mindenki megpróbálna  hozzátenni még valamit a kapcsolathoz/helyzethez az utolsó pillanatban… mármint  addig korábban ki nem fejezett hevességgel tud sajnálkozni, búcsúzni, ‘szeretni’… de ez a bizonygatás sok esetben olyan felületes, és átlátszó, és mégis csinálják(/juk?).  Mármint, mindenki ismeri az ‘Annnyira örülök, hogy találkoztunk.’, ‘Igen, mindenképp meg kellene ezt ismételni, nagyon jó volt’, ‘Szuper, hogy jöttetek, nagyon jól elvoltunk’ mondatokat 100 dolláros mosollyal megtámogatva,  közben meg az egész kamu. Távolabbi rokonok esetében különösen igaz ez a viselkedés, (ugye.). Abszolút furcsa (és mégsem).
Ebben a mostani helyzetben is mindenki (én is) rettentően sajnálkozott olyanok miatt is, akihez valójában soha, egy percig nem volt igazán köze. Vajon nekik, akiktől búcsúzunk nekik számít ez, vagy ők is ismerik a másik oldalról (is) ezt az érzést?
Furcsa.

ez az.

ez annyira dögös.
PJ Harvey – Rid of me

invázió!

0104

Adhattam vért :)
Épp csak megvolt a hemoglobin szint, de megvolt! Plusz volt egy kis szédülés, ami eddig még nem igazán, aztán az meg is maradt enyhe fejfájásba fordulva. De ennyi.
Hihi :)

Aztán itthon egy kis nutella helyrerántott, a fejfájás maradéktalanul elmúlt, és így megvarrtam a hálószoba függönyt – végre! :) A függönyt… :D (0:49-től ‘kezdődik’, a téma szmpontjából 1:00-nél van a tetőpont…:)

Plusz elkészült a legújabb hangulatfelelős dekoráció – az eddigiek mellé – a fürdőszobába… szerintem mesés. Szó szerint… mintha 4 éves óvodás kislány volnék :P

Meg készült más is… Zsófi, ez majd téged érdekelhet :)

remélem…

Holnap véradás lesz bent.
Remélem én is adhatok… :)