ez az.

ez annyira dögös.
PJ Harvey – Rid of me

invázió!

0104

Adhattam vért :)
Épp csak megvolt a hemoglobin szint, de megvolt! Plusz volt egy kis szédülés, ami eddig még nem igazán, aztán az meg is maradt enyhe fejfájásba fordulva. De ennyi.
Hihi :)

Aztán itthon egy kis nutella helyrerántott, a fejfájás maradéktalanul elmúlt, és így megvarrtam a hálószoba függönyt – végre! :) A függönyt… :D (0:49-től ‘kezdődik’, a téma szmpontjából 1:00-nél van a tetőpont…:)

Plusz elkészült a legújabb hangulatfelelős dekoráció – az eddigiek mellé – a fürdőszobába… szerintem mesés. Szó szerint… mintha 4 éves óvodás kislány volnék :P

Meg készült más is… Zsófi, ez majd téged érdekelhet :)

remélem…

Holnap véradás lesz bent.
Remélem én is adhatok… :)

megkésett karácsonyi üzeneteim… 1.

Remélem idén (is:) csináltatok cipősdobozt a szegényebb gyerekeknek !! Vagy adtatok le a Mikulásgyárban valamit, vagy legalább adtatok tartós élelmiszert a bevásárlóközpontokban rászorultaknak gyűjtögetőknek!!
Mert az jó nekik, meg jó az ember saját lelkének is…

hogy, hogy nem megint Máraihoz ‘kellett’ nyúlni…

” Az emberek szeretettel ölik  egymást, mint valamilyen láthatatlan, halálos sugárral. Még több szeretet akarnak, minden gyöngédség az övék legyen, csak az övék. A teljes érzést akarják, el akarják szívni környezetüktől az életerőket, a nagy növények szomjas mohóságával, melyek kíméletlenül elszívnak a környék zsombékjaiból és televényéből minden erőt, nedvességet, illatot, sugarat. Nagy önzés a szeretet. Nem tudom, élnek-e sokan, akik halálos sérülés nélkül tudják elviselni a szeretet rémuralmát? Nézz körül, nézz be a lakások ablakán, nézz a szemekbe, hallgasd panaszaikat, s mindenütt ugyanazt a kétségbeesett feszültséget találod. Nem bírják elviselni a környezetük szeretetigényét. Egy ideig viselik, alkudoznak, aztán elfáradnak. Akkor következik a gyomorsav. A gyomorfekély. A cukor. A szívzavarok. A halál.
Te láttál összhangot, békét?… Hát lehet, talán Peruban. De itt, nálunk a mérsékelt égöv alatt, nem tud kivirulni ez a csodálatos virág. Kibontja néha szirmait, aztán gyorsan elfonnyad.”

zenemuzsika

Ezt illetve ezeket valamelyik nap találtam nézelődés közben, engem valamiért megfogott, szerintem menő zenék.

Piresian Beach – Fuck Your Mind   ezen belül is ez: Take me

 

Tegnap

A héten majdnem minden tegnapban volt valami kis csodálatosság.

Beszéltem Anyával napközben, mert írta nekem, hogy elesett és megsérült az ujja, és gondoltam jó volna kideríteni mennyire súlyos az ügy. Hála az égnek nem volt az. Aztán a beszélgetés közben mellékesen megkérdezte, hogy egyébként mikor érek haza délután-estefelé, aztán végül kiderült, hogy végül is nem is olyan fontos, hogy otthon legyek, mert bár nekem hoz valamit, de nem kell otthon lennem hozzá, hiszen meglepetés, és majd meglátom, ha hazaérek. (Gondolhatjátok hogy furdalta a kíváncsiság az oldalam!:)

Donáttal elmentünk munka után a Vörösmarty térre,  forralt boroztunk egy drágát, meg lefagyasztottuk az összes kiálló testrészünket, meg természetesen vettem valamit: az első* díszeket a majdani első karácsonyfámra :)
(bár ez így csak félig igaz, mert már vettem alapanyagokat és csináltam 2 díszt (mintegy 3 óra alatt :D) a leendő fácskára).
Aztán amikor hazaértünk, már a ház előtt láttam, hogy ott van Anya, mert égtek a lámpák a lakásban, és én úgy szaladtam fel a lépcsőn, mint akit vérebek üldöznek :)

És tényleg ott volt. És a meglepetés az (volt), hogy egy nagy zacskóban ott várt adventi naptár jelleggel 24 ajándék, és minden nap csak egyet bonthatok ki karácsonyig! :)
Szóval kaptam 24  hasznos és/vagy izgalmas és vagy finom dolgot!
Hát milyen aranyos Anyukám van már?!  (sóhajt:)

Azt mondta, hogy ez csak hála, meg most már ‘ő jött’ mert előző években mindig mi csináltunk ilyesmit Évivel neki. De mi csak apróságokat, kis édességeket rejtettünk el a lakás legkülönbözőbb pontjain, nem komplett ajándékokat!
Meg amúgy is ő nevelt fel, meg áldozta ránk az életét… szóval szó nincs arról, hogy bármivel is még ‘ő jöjjön’…. és mégis mindig ‘jön’.

Olyan kedves!
Ugye, hogy ez csodálatosság? :)

amúgy :)

amúgy meg ‘üzenem’ Lilinek, hogy hétvégén elkészült az idei mézeskalácsos-sütidózis, szóval jövő ilyenkor is lesz mit ropogtatni két porszívós támadás között :)

tegnapelőtt

A kedd délutánt a kedves, kis lakásban töltöttem visszavonulva, ajándékkészítéssel Harry Potter és a többiek, továbbá a Halál ereklyéinek véres társaságában. A délután eredményt később, mert ugye meglepetés… :)

Miközben serényen ragasztottam, fűztem, varrtam, vágtam, csavartam, potyogtattam a cellux-, cérna-, és szalagdarabokat egyszer csak megszólalt a telefon. Lili barátnőm volt a vonal túlsó végén. Kissé bizonytalanul és óvatosan megkérdezte, hogy tőlem kapott-e tavaly karácsonyra egy kis piros fém dobozban mézeskalácsot, mert nem biztos a dologban. Én meg azt feleltem, hogy igen, mert ez pont így történt. Aztán kissé megkönnyebbülve mégis csekélyke bűntudattal a hangjában előadta, hogy épp nagy-takarít,  és megtalálta egy kupac alján egy ajándékzacskóban az imént említett karácsonyi ajándékot…
És hogy köszöni, nagyon finom, merthogy épp azt eszi a család!
Eközben hallottam Anyukája hangját a háttérből elmosódottan, majd Lili  volt kedves tolmácsolni Anyukája mondanivalóját, miszerint hálás volna, ha odaadnám neki a sütemény receptjét.

Ki hallott már ilyet?! Sikert aratni  egy egyéves süteménnyel? Milyen már! :)

Köszönet Frunak a receptér :D
(svéd mézes + a szódabikarbóna két kávéskanálnyi, a fűszerek ízlés szerint)